Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás


DÁNSZENTMIKLÓS

 

Dánszentmiklós2960 lakosú község Pest megye déli részén, a Duna-Tisza közi homokhátságon, Budapesttől, Szolnoktól és Kecskeméttől 60 km-es távolságra.

 

A község első írásos említése 1324-ből származik. Területén több Árpád-korban létezett falu nyomát is megtalálták. Neve a "dán" (dán ember = erdőlakó) és a Szent Miklós - feltételezések szerint a község Árpád-kori templomának lehetett a védőszentje - kifejezések összetételéből keletkezett. A török idők után a pilisi Beleznay grófok tulajdonába került a falu nagy része. A 19. század végére egyik legnagyobb földbirtokosa Wekerle Sándor, egykori miniszterelnök lett.

 

A múlt emlékeként a településen több kastély maradt fent: Muzsik-, Wekerle-, Ugodi-, Plósz-kastély.

A községháza 1944-ben épült fel, az 1950-es évek közepén a római katolikus templom is elkészült, mely előtt Szent István szobra áll.

A település kulturális életét a 2000 m2-es Művelődési és Sportház valamint a Sportcsarnok és Könyvtár biztosítja.

A táj és a homokos talaj kedvező feltétele a lovasturizmusnak.

 

A pusztavacsi (4. kistérség) erdővel határos település, amelynek kastélyparkja, s emlékeztetve Szakátsy Gyula korszakos tettére, a homoki téli alma termesztés megkezdésére, öreg almafás védetté nyilvánítása is indokolt lenne.

 

 

TELEPÜLÉSI ADATOK:

Település: Dánszentmiklós

Címe:

E-mail: polgarmester@danszentmiklos.hu

Telefon 53/574-000

Lakosok száma: 2960 fő

Copyright 2024 Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás design by © Tánczos Tibor
| A látogatók száma 2009.07.01-től összesen: 2036081 | Ebben a hónapban: 3672 | Ma: 169 | jelenleg: 1 | Statisztika |